Egy esküvő minden apró részlete rólatok mesél. Miért lenne ez másképp a tortával és a desszert asztallal?
Egy ruha részlete, egy virág, a helyszín hangulata, egy közös emlék vagy akár egyetlen szín is elég lehet ahhoz, hogy megszülessen egy ötlet.
Én pedig ezekből álmodom meg azt, ami igazán a tietek.
🤍 Esküvői torták
Úgy gondolom, hogy az esküvői torta nem egyszerűen az este desszertje. Ott áll veletek a nagy pillanatban, és egy kicsit ő is része lesz annak, amire majd évek múlva emlékeztek.
Ezért minden tortát az adott párhoz és az esküvő hangulatához igazítok, az első ötlettől az utolsó apró részletig.
Mert nincs két egyforma történet. És nem is kell, hogy két egyforma torta legyen.
✨ Desszertasztal
Egy asztal, amely köré jólesik odalépni.
A desszertasztal számomra nem egyszerűen sokféle édesség egymás mellett. Az ízek, textúrák, színek és apró részletek együtt alkotnak egy olyan egészet, amely szervesen illeszkedik az esküvő hangulatához.
Krémes, roppanós, gyümölcsös, csokoládés, sokféle desszert, egyetlen harmonikus történetben.
Mert néha egyetlen falat is képes emléket hagyni.